Azt hiszem a legjobban az mutatja, hogy megmozgatta a fantáziámat, hogy éjjel időutazósat álmodtam, és bár nem igen vágott az álmom a könyv történetébe, mégis egyértelműen egész éjjel ez kötötte le a gondolataimat. Amire leginkább emlékszem az álmomból az egy erdőben talált óriás mamut tetem volt, és ez még csak a jéghegy csúcsa.
Az időben való ugrálástól a könyv igencsak tagolt, ami nagy könnyebbséget jelent olyan tekintetben, hogy úgymond sűrűn adódik alkalom arra, hogy az ember letegye, és ne egy mondat közepén kelljen félbeszakítani, hanem egy lezárt eseménysor végén. No persze mivel ennyire tagolt, könnyen megesik, hogy "ó, még azt a pár oldalt elolvasom, látom a következő fejezet nem több öt oldalnál", aztán huss.... ötven oldallal odébb tart az ember. Persze pont az időben való ugrálás folyamatos koncentrálást is igényel, hogy helyén tudjuk kezelni a szálakat.
Nagyon örülök, hogy végre egy ilyen könyv akadt a kezembe, főképp az Eastwicki boszorkányok után, ami bár jó, de számomra mégis kínszenvedés volt, amit az is bizonyít, hogy két hónap alatt jutottam a végére.
Igazán szeretem mikor egy könyv letehetetlen, és ha le is tettem, tovább mozgatja a gondolataimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése